Veszteségeink, betegségeink olykor a legnagyobb tanítómestereink – beszélgetés dr. Domján Mihállyal
Mielőtt teljesen világos lett számára, hogy az orvosi egyetem az, ahová járni szeretne, festőművésznek készült. 5 éves korától járt magántanárhoz, és nagyon szerette. 13 évesen aztán a festés abbamaradt. Állítása szerint teljes lelki békével engedte el ezt az álmot. Talán ami megmaradt ebből a néhány évből, az a művészet iránti rajongás és csodálat.
Fogorvosi egyetemre kezdett járni, és az ötödévben egy addig teljesen ismeretlen területtel, a pszichiátriai gyakorlattal ismerkedett meg.
– Nagyon izgalmasnak találtam és annyira érdekelt, hogy mindig elsőként érkeztem az órákra – emlékszik vissza.
Olyannyira lelkes volt, hogy be is iratkozott – az abban az évben először elindított – pszichológia levelező tagozatra. Mellette fogorvosként dolgozott. Miután lediplomázott, heti egy nap pszichológusként, a többi napon fogorvosként praktizált. Először a Móra Ferenc Gimnázium iskolapszichológusa lett, ami akkoriban kuriózumnak számított. Később a KAPOCS Család- és Gyermekjóléti Központban kapott feladatokat, majd a helyi Városi Kórház Rehabilitációs Osztálya következett. Ezek mellett karitatív munkákat is vállalt. Ekkor kezdett családterápiát tanulni. 2007-ben oklevelet szerzett, majd 2008-ban jött egy újabb szakdiploma: tanácsadó szakpszichológus lett. A fogorvosi körben eltöltött időt közben lecsökkentette, a hangsúly tehát egyre inkább a pszichológia felé tolódott.
– Nem volt éles a váltás. Szépen lassan hagytam abba a fogorvosi tevékenységet és lett egyre fontosabb ez a hivatás. Nem bántam meg. Idén egy új kihívást választottam: elkezdem a pszichoterapeuta képzést, újabb orvosi szakvizsgaként. A különbség az eddigiekhez képest, hogy elsősorban egészséges emberek megoldatlan lelki problémáival és kríziseivel foglalkoztam ezidáig, az új szakvizsgával már pszichiátriai betegek lelki gyógyítására leszek jogosult, ami engem nagyon érdekel – avat be a terveibe a doktor.
Mindezek mellett előadások házigazdája, blogot ír, pszichológusi podcastokat – hanganyagokat –gyárt, lelki segítője a kiskunfélegyházi donorcsaládok közösségének és számos könyv szerzője.
– Sok dolog nem volt tudatos. 2001-ben, amikor végeztem, vidéken a pszichológusok száma minimális volt. Akadt néhány meghívás iskolák, intézmények részéről, hogy előadjak náluk. Kiderült, hogy ebben helyt tudok állni, így a meghívások szaporodtak, a tapasztalat gyűlt. Átlagosan 30-40 előadást tartok évente, a mostani időszak azonban a vírushelyzet miatt kivétel. Februárban, a karantén előtt volt két emlékezetes előadásom: az egyik Budán, ahol Mautner Zsófi gasztroblogger volt a vendégem, a másik Szombathelyen, ahol pedig egy hatalmas előadóteremben beszéltem. Annyi ember előtt még soha nem álltam. Mindkettő nagyon meghatározó, mindamellett energiával feltöltő, jutalom és ajándék volt. Ezek után két barátom is kérdőre vont, hogy miért nincs legalább hanganyag ezekről az előadásokról. Legalább egy podcast. Egy dologban biztos voltam: nekem soha nem lesz ilyenem – mondta nevetve dr. Domján Mihály.
A karantén időszak alatt felszabadult idő viszont ráébresztette, hogy itt a lehetőség egy ilyen jellegű –interneten bármikor visszahallgatható – kihívásnak is. Ebben a pillanatban 16 darab elkészült hanganyagon van túl. Bár az első 6-8 után úgy gondolta, hogy nem készül több, hiszen kevés visszajelzés érkezett a hallgatók részéről, mára már nincs olyan hét, hogy 8-10 üzenet, email, levél ne érkezne. Folyamatos megerősítéseket kap, hogy mekkora igény van az ilyen rádióadásszerű hanganyagokra.
Az elmúlt évek alatt volt természetesen olyan helyzet, amit mélypontként aposztrofál.
– 5-6 évvel ezelőtt egy számítógépfüggő, 25 éves fiatallal való munka két vállra fektetett. Akkor jöttem rá, hogy újból iskolapadba kell ülnöm. Megtanultam a szomatodráma, a mindfulness és a traumaterápia eszközeit használni. Kijelenthetem, hogy a mostani ismeretekkel jobban tudtam volna ezt a helyzetet a kezdetektől kezelni, de akkor arra volt szükségem, hogy felismerjem: egy játszmának a része vagyok, illetve képeznem kell magam. Hála Istennek, végül szupervíziót igénybe véve helyt tudtam állni – mondta.
A legfelemelőbb pillanatra is tisztán emlékszik: egy házaspár kereste meg, mert a hölgy nem tudott teherbe esni. Párterápiában kívánták a nehézségeiket helyre tenni, amely eredményeként pár hónap elteltével a hölgy áldott állapotba került. Ez felejthetetlen pillanat volt a számára.
Célja, hogy a megerősítő mondatok, amit számos csatornán közvetít, elérje az embereket. Szeretné, ha ezen keresztül elhinnék, hogy a változás rájuk is vonatkozhat. Véleménye szerint sokszor elég csupán az emberi kapcsolatokat tudatosan ápolni és hagyni közben, hogy a dolgok megtörténhessenek. Az élethez persze nagyon sok erő, akarat, küzdés, cél és önismeret is kell. Egy alkotó ember az, aki rendelkezik ezzel az elszántsággal és nyitottsággal. Az alkotás lehet egy sajttorta megsütése, lehet egy szép családi szokás kialakítása vagy akár a munkahelyen való kreatív kibontakozás. Bármi, ami örömet okoz. Nekünk és másoknak is. Muszáj eltávolodni az ÉNből, hogy másnak is szerezzünk jó pillanatokat. Ideális lenne, ha az emberek azt adnák, ami belőlük fakad, őszintén.
Dr. Domján Mihály számára magánemberként nagyon fontos az, hogy a munkája terhelését egyensúlyba tartsa a magánélettel. A személyes Istenhit, a mozgás, a kölcsönös kapcsolatok, és hogy megtanult hálás lenni dolgokért – ezek a mozgatórugói. Vallja, hogy ki kell lépnünk fizikálisan sokszor onnan, ahol a hétköznapjainkat éljük, és hogy veszteségeink, adott esetben betegségeink a legnagyobb tanítómestereink. Mindezek mellett rendíthetetlenül hisz a hétvégi szieszta gyógyító erejében is.
– Hálás vagyok azért az életért, amit élhetek a vágyaimmal és hiányaimmal együtt. Jól érzem magam a bőrömben – mondta végezetül a doktor.
Dr. Domján Mihály: Családod sorsa tovább él – benned is címmel előadást tart október 7-én, szerdán, 18 órától a Móra Ferenc Művelődési Központban. A program az Egészségfejlesztési Iroda, EFI Esték sorozatának keretében valósul meg.
Z. A.